Cikkeink látásunkról 4 perc Az oldal minimum olvasási ideje

Komfortos látásélmény a legkisebbeknek is!

Megosztás

A 6-12 évesek rengeteg kihívással néznek szembe mindennapjaik során: felfedezik a világot, ami körülveszi őket, olvasni és írni tanulnak, illetve a jövőjüket is megalapozzák. Ehhez kétségkívül minden érzékszervükre maximálisan szükségük van, kiemelt módon a látásukra.

A gyerekek szemüvegviselése sokszor azért is nehéz kérdés a szülők számára, mert sok, addig ismeretlen problémát vet fel.

  • Az első és leggyakoribb, hogy a gyerek nem szeretné hordani a szemüveget. Ennek több oka is lehet: a társadalom negatív előítéletei miatt sokan felnőttként sem szeretnek szemüveget viselni, egy gyerek esetében pedig az iskolai gúnyolódás felerősítheti ezeket az érzelmeket. Az is állhat a háttérben, hogy a gyerek számára szokatlan a szemüveg nyújtotta kép, hiszen gyakran korlátozva érzik magukat a szűkösebb, bizonytalanabb perifériás kép miatt. Ez akár fejfájást is okozhat, amit a gyerek a viselés mellőzésével próbálhat elkerülni.
  • A második, hogy a gyerekek kevésbé óvják ruháikat, tárgyaikat, ez pedig igaz szemüvegükre is. Így karcok, törések keletkezhetnek a lencse felületén, ami egy rosszul megválasztott alapanyag vagy réteg esetén különös bosszúságot jelent a szülőknek.
  • A harmadik, hogy a szülők többsége nincs tisztában azzal, milyen szemüvegre van szüksége gyermekének, az optikusok pedig gyakran hagyományos, felnőttekre tervezett  lencsét ajánlanak. A nem megfelelően kiválasztott lencse felerősítheti az előbb említett problémákat: a gyermek kényelmetlenül fogja érezni magát, mikor szemüveget visel. Ezáltal kevésbé fog vigyázni rá, hiszen negatív érzelmeket köt hozzá.
Tippek a felmerülő problémák megoldására
  • Érdemes a gyereknek olyan mesehősöket, sztárokat vagy filmszereplőket mutatni, akik szemüveget hordanak, ezzel pozitív példát adva neki.
  • Jó ötlet, ha az ő nyelvén elmagyarázzuk, miért hasznos számára a szemüveg. Azt is fontos elmondani neki, hogy a szokatlanság érzetén az segít leginkább, ha minél gyakrabban és minél hosszabb ideig viseli a szemüveget.
  • Ha a gyermek több idő eltelte után is a szemüveg kényelmetlensége miatt panaszkodik, ajánlott optikus szakemberrel egyeztetni és megvizsgálni, hogy valóban megfelelő-e a lencse dioptriája, illesztése, a keret formája és egyéb paraméterek.
  • Vonjuk be minél jobban a gyereket a szemüveg kiválasztásának folyamatába! Ha nagyobb fokú szabadságot kap, kevésbé fogja azt érezni, hogy ez egy kötelező, ráerőltetett ügy és valószínűleg szívesebben fogja viselni az elkészült szemüveget. Kísérletezhet valamilyen színes vagy mintás kerettel, de akár színezett lencsét is választhat.
  • A sérülékenység és minőség azonban olyan tulajdonságok, amikben nem szabad kompromisszumot kötnünk! Érdemes a gyermekek számára ütésálló polikarbonát alapanyagot használni a szemüveglencséikhez, ezenkívül fokozottan ügyeljünk a fényvédelemre is, különös tekintettel az UV és a káros kékfény esetén. Ezen kívül szülőként érdemes tájékozódni arról is, miért fontos, hogy gyerekünk kifejezetten az ő igényeinek megfelelő lencsét viseljen

Miért van szükség kifejezetten gyerekek számára készült lencsére?

  • A felnőttek és gyermekek között arcszerkezeti különbségek találhatóak, az eltérő arcfelépítés pedig másfajta tervezést igényel
  • Mivel a gyerekek karja rövidebb, az általuk nézett tárgy távolsága is kisebb, mint a felnőttek esetében.
  • Mivel alacsonyabbak, mint a felnőttek, gyakran néznek felfelé a világ felfedezése során, ez a látószög pedig szintén más kialakítású lencsét igényel.
Az Essilor válasza: az Eyezen Kids lencsék

A lencsék kifejezetten a 6-12 évesek igényei alapján kerültek kialakításra, szem előtt tartva a vizuális kényelmet és védelmet is. A lencsékben káros kékfény-szűrő technológia található, így a digitális világ okozta kihívásokkal is sikeresen megbirkóznak. Emellett a nyugodt kültéri játék érdekében természetes védelmet nyújtanak a káros UV sugaraktól. Továbbá a speciális Airwear alapanyag biztonságos viselést nyújt egyedülálló ütésálló tulajdonságának köszönhetően.

Biztosítson gyermekének kiváló látásélményt, hogy önfeledten fedezhesse fel a körülötte lévő világot! Válasszon neki Eyezen Kids lencsét!